Magyar Multi Program

2022.október 12-én az a megtiszteltetés érte cégünket, hogy részt vehettünk Budapesten a Magyar Multi Program oklevélátadó ünnepségén, ahol 81 cég közül Társaságunkat, a TOM-FERR Zrt. is díjazták.

A sajtónyilvános oklevélátadó ünnepség célja az volt, hogy a nagyközönség előtt is elismerést kapjanak azon kiemelt potenciállal rendelkező vállalkozások, akik a Magyar Multi Program nyertesei.

Társaságunk a pályázaton idén tavasszal nyert, mellyel két irányban fejlesztjük tevékenységünket. Egyrészt előtérbe helyezve a megújuló zöld energiát, aminek keretén belül tatai telephelyünkön két  gyártócsarnokunk napelemmel állítja elő 2023-tól az infrastruktúrát és termelést kiszolgáló energiát. Másik irány a CNC technológiánk további fejlesztése, melyhez kapcsolódóan az IPAR 4.0. követelményeinek is megfelelő gyártógépek kerülnek beszerzésre.

Társaságunk köszönettel tartozik Magyarország Kormányzatának, az illetékes minisztériumoknak és kapcsolódó érintett szerveknek a pályázat kiírásáért, annak zökkenőmentes elbírálásáért. A kormányzati támogatás nélkül KKV-ként lényegesen nehezebben tudnánk versenyképesek lenni a nemzetközi piacon. Az elnyert támogatás nagyban segíti cégünket a fejlett technológiák alkalmazásában, a zöld energia hasznosításában és új munkahelyek teremtésében.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hu_HUHUN
Scroll to Top